A thyssenkruppal új időszámítás kezdődik Pécsen

A német thyssenkrupp vezérműtengelyeket gyártó üzemének létrehozásával új időszámítás kezdődik Pécsen - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a beruházást elindító, ünnepélyes rendezvényen.

A kormányzati támogatással, 17,4 milliárd forintból megvalósuló beruházást elindító jelképes kapavágás előtt a miniszter azt mondta: a fejlesztés jól mutatja a magyar gazdaság egyértelmű sikerét, a nagyvállalatok Magyarország irányába megmutatkozó folyamatosan növekvő bizalmát. A thyssenkrupp zöldmezős beruházással, a magyar kormány 5,57 milliárd forintos támogatásával megvalósuló üzemében nagyhatékonyságú vezérműtengely - és elektromotor alkatrészeket állítanak majd elő. A mintegy 200 új közvetlen munkahelyet teremtő épület már jövőre elkészül, és várhatóan a sorozatgyártás is elindul 2020-ban, 2022-ben pedig már teljes kapacitással termelhet a létesítmény. A thyssenkruppról szólva kiemelte, hogy a vállalat a magyar autóipari környezet egyik legfontosabb szereplője mind a gyártás, mind a kutatás-fejlesztés területén. Kitért rá: a zalaegerszegi autonóm jármű tesztpálya specifikációinak alkalmazásában a cég erőteljesen vesz részt.

 

A thyssenkruppal új időszámítás kezdődik Pécsen

 

pécsi gyár és a hasonló baranyai egységek sikerében, mondta a miniszter, fontos szerepet játszik majd a szakképzési rendszer fejlesztése, és a Pécsi Tudományegyetem műszaki képzéseinek erősítése. A mostanihoz hasonló cégek Pécsre érkezésében nagy szerepet játszik a szakképzés mellett politikai környezet, az adott polgármester is, tette hozzá. Ezzel kapcsolatban azt mondta, "az alkalmas polgármestereket az jellemzi, hogy nem a kormánnyal, hanem városukért küzdenek, ami minőségi különbséget jelent". Hozzátette: Vári Attila polgármester-jelölt küzdőképessége ismert, reméli, hogy hamarosan a városért is megteheti. Marc de Bastos Ecktein, a thyssenkrupp Hungary Components Technology Kft. ügyvezetője elmondta, az elmúlt években jelentős fejlődést ért el a vállalat Magyarországon, több mint 50 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint egy olyan cég jelent meg Pécsett a német vállalat képviseletében, amely az autóipar minőségi beszállítója, az általa alkalmazott technológia pedig megköveteli a kiváló kutatókat, mérnököket. Mint mondta, a fejlesztés nemcsak a baranyai megyeszékhely, de az egész Dél-Dunántúl számára fontos, ahogy minden, a városban megvalósuló beruházásnak regionális szerepe is van. Reményét fejezte ki, hogy a thyssenkrupp beruházását több nagy, komoly cég fejlesztése is követi.