Újabb iparcsarnokot épít a pécsi önkormányzat

Egy már építés alatt álló, 4500 négyzetméteres iparcsarnok után egy újabb 1600 négyzetméteres létesítmény kivitelezése indult meg a baranyai megyeszékhely déli ipari parkjában önkormányzati beruházásban.

A közlemény szerint a területi operatív program keretében immár a harmadik fejlesztés indul meg a település legnagyobb ipari parkjában, mert "a város kiemelt figyelmet fordít és fordított az elmúlt évek során a befektetés ösztönzés területére". Felidézték: ezek eredményeként a többi között a Harman, az IT Services, a Viessmann, az Amalgam, a Hanon is Pécset választotta. Mint írták, a befektetőkkel folytatott tárgyalások során szerzett értékes tapasztalatok alapján határozott úgy az önkormányzat, hogy már előkészített ipari területeket kínál a befektetők számára.

 

Újabb iparcsarnokot épít a pécsi önkormányzat

A több mint 440 millió forintos összköltséggel megvalósuló beruházás jövőre zárul

 

A célokat szolgáló intézkedések tavaly ősszel indultak, amikor közművesítettek a déli ipari park területén, buszmegállót és parkolót építettek, majd megindították egy 4500 négyzetméteres iparcsarnok kivitelezését. A most bejelentett, több mint 440 millió forintos összköltséggel megvalósuló újabb, 1600 négyzetméteres csarnoképület és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló létesítmények munkaterületeit szeptember elején átadták, a beruházás jövőre zárul.