Megosztoznak a hasznon

"A kutatási eredmények elismerésre méltók, miközben a találmányok, újítások javadalmazása, a bevételekből való részesedés terén óriási a káosz.
Ennek a rendezését szolgálja az az innovációs szabályzattervezet, amely a jövő hónapban kerül a Pécsi Tudományegyetem szenátusa elé.

Közel hét évnyi kutatómunka és állatkísérletek előzik meg annak a sérvhálónak az embereken való kipróbálását, amit két pécsi professzor készített. A kísérleteket a sebészeti klinikán dr. Horváth Örs Péter és dr. Wéber György végezte, s amint azt az utóbbi említette, munkájuk valódi sikertörténet volt. A sérvhálók palettáján az a nagy durranás benne, hogy minden eddiginél olcsóbb az eljárás, így a szakma figyelme mellett az első műtétre október elején kerül sor. Aztán lassan megnyílhat a piac is.

Tegyük hozzá: a szabadalomra alapított vállalkozás huszonötmillió forint pályázati támogatást is nyert. Hogy mennyi lesz a bevétel? Nos, ez még a jövő zenéje. Mindenesetre annyi biztosnak tűnik, hogy a haszon húsz százalékával az egyetemi innovációs alap gazdagodik, a feltalálók pedig ötven százaléknál kevesebbet nem kaphatnak."

(Forrás: www.dunantulinaplo.hu)