Közel félmilliárd forintból munkásszállót alakítanak ki Pécsen

Több mint 370 millió forintos kormányzati támogatással, összesen 485 millió forintból egy, közel száz főt befogadó munkásszállót alakítanak ki Pécsen.

Horváth Zoltán kormánymegbízott, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője a beruházással kapcsolatos támogatási szerződés aláírását követően felidézte: a kormány tavaly döntött arról, hogy munkásszálló-beruházások támogatásával segíti a vállalkozásokat. Hozzátette: Baranyában ilyen források felhasználásával két létesítmény épülhet meg, az egyik az M60-as autópályától nem messze, Bólyban, míg a másik Pécsen; ezzel a rendelkezésre álló 5 milliárd forintos kormányzati keret közel 15 százaléka Baranyában hasznosul. Mint mondta, a kivitelezési közbeszerzési eljárás alatt álló pécsi munkásszálló építése várhatóan jövő év tavaszán indulhat el. A 370 millió forintos kormányzati támogatást a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. 115 millió forintos saját forrással egészíti ki.

 

Közel félmilliárd forintból munkásszállót alakítanak ki Pécsen

A zöldmezős beruházás 99 embernek nyújthat majd otthon

 

Őri László, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere azt mondta, a tervezett háromszintes, 1100 négyzetméteres alapterületű munkásszálló az önkormányzat saját tulajdonú több mint 6000 négyzetméteres telkén valósul meg zöldmezős beruházásban, és 99 embernek nyújthat majd otthont. A zömében 2-3 fős szobák mellett lesznek egész családok elszállásolására alkalmas szobák is, azok mindegyikéhez tartozik vizesblokk, míg a földszinten társalgót, nagy hidegkonyha-étkezőt, mosó-vasaló helyiséget, betegszobát alakítanak ki. Emellett tágas udvar, számos parkolóhely tartozik hozzá. A beruházás a város keleti ipari parkja közvetlen közelében valósul meg, a helyszín mind gépjárművekkel, mind közösségi közlekedéssel jól megközelíthető. Az alpolgármester hangsúlyozta: Pécs számára stratégiai cél a város újraiparosítása, a szerencsésebb nagyvárosok gazdasági teljesítményéhez való felzárkózás. A megyeszékhely már elindult és jól halad ezen az úton, hiszen az utóbbi időszakban számos új pécsi munkahely jött létre az ipari ágazatban, és továbbiak megteremtéséről született döntés - mondta.