Karácsnyig tart az Adventi Kézműves és Mesevásár Pécsett

Mintegy 150 programot kínál az érdeklődőknek az Adventi Kézműves és Mesevásár, amelyet november 30. és december 23. között rendeznek Pécsett.

Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Rotary Club összefogásával immár nyolcadik alkalommal megrendezendő kulturális programsorozat legjobban várt eleme a dél-afrikai a capella kórus, The Boulevard Harmonists fellépése lesz, akik december 12-én, a Dzsámiban adnak ingyenes koncertet. Az adventi műsorfolyamban szerepelnek koncertek, kreatív műhelyek, adventi hangversenyek, állatsimogató, "sok mese és vasárnaponként gyertyagyújtás". Hétvégente a legkisebbeket kézműves foglalkozás és népi játszóház várja. Visszatérő programelem az Adventi mesetár, amelynek keretében a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium önkéntesei mondják el kedvenc ünnepi történeteiket.

 

Karácsnyig tart az Adventi Kézműves és Mesevásár Pécsett

Mintegy 150 programot kínál az érdeklődőknek az Adventi Kézműves és Mesevásár

 

A térzenék és a kórusmuzsikák mellett advent minden vasárnapján hallható lesz a Pannon Zenebaráti Kör Egy kis pécsi zene című előadása, december 6-án pedig a Mikulás tűnik fel többször is a Széchenyi tér különböző pontjain. Az adventi programok zárónapján, december 23-án a pécsi Szélkiáltó ad koncertet a Művészetek és Irodalom Házában. Énekelt versek, egyházi népénekek és karácsonyi énekek csendülnek fel. A gasztroudvar több mint 25 kitelepülőjének ínycsiklandozó kínálatából és több mint 30 kézműves portékáiból is szemezgethetnek majd a látogatók.