Fényképnegatívok kerültek elő egy pécsi padlásról

Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő egy pécsi belvárosi ház padlásáról. A felvételeket - restaurálás után - egy honlapon mutatják be.

Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője úgy fogalmazott: "egy egészen különleges anyagot sikerült véletlenül megtalálnunk egy, a történelmi belvárosban lévő épület padlásán, egy rejtett zugban". A becslése szerint 5-7000 darabra tehető üvegnegatívok készítője egyelőre még ismeretlen, de az eddigi vizsgálataik alapján feltehetően egy fotós több évtizedet átölelő életművéről lehet szó. A fotográfus kilétét szakértők bevonásával, levéltári kutatásokkal próbálják kideríteni.

 

Fényképnegatívok kerültek elő egy pécsi padlásról

 5-7000 darabra tehető üvegnegatívok kerültek elő a történelmi belvárosban lévő épület padlásán

 

A feldolgozott anyagot a www.pecsanno.hu oldalon tervezik bemutatni, az első 500 felvételt várhatóan fél év múlva teszik közzé, majd folyamatosan - hetente száz képpel - bővítik az állományt. A legérdekesebb fotókat a Nick Galériában, kiállításon is bemutatják, illetve fotóalbum formájában is megjelentetik majd. Páva Zsolt polgármester az értékmentés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy az előkerült anyag felbecsülhetetlen értékű, ugyanis bemutatja az akkori szokásokat, öltözködési kultúrát, hagyományokat, és számos különleges kültéri felvételt is tartalmaz.