Az évek alatt kitanulják a börtöniskolát

"Régiós hiányt pótol és elsősorban a kapcsolattartást könnyíti meg az elítéltek és hozzátartozóik között a több mint háromszázmillió forintból megvalósuló...

Régiós hiányt pótol és elsősorban a kapcsolattartást könnyíti meg az elítéltek és hozzátartozóik között a több mint háromszázmillió forintból megvalósuló Pécsi Fiatalkorúak Börtöne, melyet májusban adnak át - tudtuk meg Biczó László ezredestől, a Baranya Megyei BV Intézet parancsnokától.

Jövő év májusára mintegy háromszázmillió forintból elkészül a fiatalkorúak pécsi börtöne a jelenlegi megyei intézet szomszédságában. A beruházás PHARE-forrásokból valósul meg és tavasztól már 25 fogvatartottnak ad helyet. A négyszintes épületegyüttesben ötven elítélt részére alakítanak ki férőhelyeket. A zárkákat már a mostani szabványoknak megfelelően építették.

Magyarország Dél-dunántúli régiójában nincs fiatalkorúak börtöne. Az országban három helyen - Tököl, Kecskemét, Szirmabesenyő - tartanak fogva fiatalokat. Eddig a régióban elítélteket e három intézet valamelyikében helyezték el, ami nem szerencsés - magyarázza Biczó László.

A legfrissebb októberi adatok szerint majd ötszáz fiatalkorút tartanak fogva hazánkban, közülük előzetes letartóztatásban 102-en várják az ítéletet. Érdekes, ám nem meglepő, hogy a rabok nagy része férfi, mindössze 15 nő tölti büntetését ilyen intézetben.

Noha tudjuk, hogy az ország börtönei túlzsúfoltak - így van ez a pécsi megyei intézettel is, ahol elsősorban az előzetes letartóztatottakat tartják fogva - a fiatalkorúak börtönében ezzel szemben nincs túltelítettség. A mostani adatok szerint az új pécsi intézet zárkáinak mindössze felét használnák ki."

(Forrás: www.pecsinapilap.hu)