A régi Planetárium elavult, az új korszerűbb lesz

"A Mecseki Planetárium sorsa végképp eldőlt, eladják. Az ára több mint 80 millió forint. Érdeklődők már vannak, de az új építéséhez legalább kétszer ennyire lenne szükség.

1975. november 29-én, Pécsett nyitotta meg először kapuit Magyarország első kőépületben elhelyezett, fix beállítású planetáriuma. A Mecseki Planetárium idén 30 éves. Három évtizeden át közel 210 ezer látogató tért be e különleges "moziba" , hogy csodálattal és áhitattal szemlélje a látványt, hogy tanuljon a feltáruló természet titkaiból, gyönyörködhessen a csillagos ég mesterségesen kivetített jelenségeiben.

Az évente több ezer látogatót vonzó létesítmény mostanra annyira leromlott, hogy a felújítás költsége sokkal többe kerülne, mint amennyiért a tervek szerint eladják. Másik probléma főleg az, hogy elég nehéz megközelíteni. Az új épületet a Felsőmalom u. 12-ben tervezik felépíteni."

(Forrás: www.pecsinapilap.hu)