A női kosárlabda Euro liga nyolcad döntőjének első mérkőzésén a MiZo Pécs 2010 két negyeden keresztül kitűnően tartotta magát a TS Wisla Can-Pack Kraków ellen, de a meccs második felére elfáradt, és végül 80–53-ra kikapott.
Nagyon bátran kezdtek, és bár 10 perc után 22–17-re a hazaiak vezettek, nem alakult ki látványos különbség a két együttes között.
Nem alakult ki látványos különbség a két csapat között
Két negyed után 42–37-re vezetett a Krakkó, a szoros félidei állás az említettek mellett annak is volt köszönhető, hogy védekezésben úgy-ahogy sikerült megfogni a krakkóiak legnagyobb sztárját.
Vágig jól játszottak a lányok, csak a végére elfáradtak
A harmadik játékrészben aztán megakadt a támadás. A három nyert meccsig tartó párharc állása ezzel 1–0 a lengyelek javára. Folytatás pénteken, Pécsen