Tizenegy bemutatót tart az évadban a Pécsi Nemzeti Színház

Ebben az évadban a színház hét nagyszínpadi és négy kamaraszínházi bemutatót tart majd, sőt a hónap végére befejeződik a színház felújításának egyik eleme.

A tavalyi évadban a színház kihasználtsága 95 százalékos volt, ennek arányában 30 százalékkal emelkedtek bérletbevételeik is. Látható lesz majd Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátéka és Giuseppe Verdi Macbethje, emelett a Pécsi Balett színre viszi Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című művét, valamint Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét decemberben mutatják be a nagyszínházban. 

 

Pécsi Nemzeti Színház

 

A színház felújítására 68 millió forintos gyorssegélyt biztosított az önkormányzat, e hónap végére befejezik a nagyszínház kupolafödém felújítását. A díszletraktár födém-rekonstrukciója viszont október közepére készül el. 

 

/T.D.