Takarékos és reális Pécs költségvetése

A pécsi közgyűlés elfogadta a megyeszékhely idei költségvetését, melynek főössze 57,2 milliárd forint, ami a küszöbön álló fejlesztések miatt legalább 10 százalékkal emelkedni fog.

Páva Zsolt polgármester szerint a költségvetést takarékos és reális, célja pedig hogy az önkormányzatnak és intézményeinek működését stabilan, a legkisebb költségek bevonásával biztosítsa. Kitért arra, a korábbi húsz évben minden esztendőben a büdzsébe épített "milliárdos ingatlanértékesítési tételek" nem szerepelnek az idei számok között. Hangsúlyozta azt is, hogy az önkormányzat nem emel adót, ugyanakkor az iparűzési adó bevételeinek enyhe emelkedésére számítanak. A pécsi önkormányzat már idén megszeretné kezdeni a tavalyi állami támogatás visszafizetését, s emiatt a büdzsé több, kiadásokat korlátozó szabályozást, intézkedést tartalmaz.

 

Takarékos és reális Pécs költségvetése

A pécsi önkormányzat már idén megkezdi a tavalyi állami támogatás visszafizetését

 

Kővári János (Összefogás Pécsért Egyesület) közölte, hogy a költségvetés nem tartható, mivel abban számításai szerint 2,5-3 milliárd forintos hiány prognosztizálható idénre is. Ezért 12 pontos módosító indítványt nyújtott be, amelyet a fideszes többség elfogadott. Az ellenzéki felvetésekre reagálva Páva Zsolt közölte, hogy a 6,5 milliárdos állami támogatásból idén 1 milliárd forint törlesztését tervezi a város. Leszögezte azt is, hogy a lakosság közvetlen adóbefizetései 2010 óta nem nőttek és a jövőben sem fognak nőni.

MTI/T.D.