Nem kerül felszámolásra a porcelánmanufaktúra

Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék.

Bodnár Imre, a cég jogi képviselője elmondta, hogy a felszámolási kérelmet a törvényszék megalapozatlanságra hivatkozva utasította el. Bachar Najari, a cég fő tulajdonosa saját vagyonából a június 27-i határidőre átutalta a Zsolnayt terhelő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót, az összeget azonban nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mert a vagyonfelügyelő nem adott a befizetéshez engedélyt.

 

\"Bachar

 Bachar Najari, a cég fő tulajdonosa 

 

Ezt követően a Zalaegerszegi Törvényszék levélben tájékoztatta őket, hogy a vagyonfelügyelő együtt nem működésre hivatkozva panaszt nyújtott be a társaság ellen, amit azzal indokolt, hogy Bachar Najari befizette az adót. A bíróság indoklása szerint a vagyonfelügyelőnek engedélyeznie kellett volna a kifizetést, hisz ez épp a cég hitelezőinek érdekeit szolgálta. A jogi képviselő a vagyonfelügyelő magatartását \"rendkívül aggályosnak\" nevezve úgy fogalmazott, hogy \"ez magában hordozza annak lehetőségét, hogy a vagyonfelügyelő nem elsősorban a hitelezők érdekében jár el\". 

 

 

/T.D.