Megrendelték az első pécsi gyártású repülőgépet

Megrendelték az első példányt a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépeiből.

Az ünnepélyes keretek között aláírt szerződés értelmében a cég Fusion 213 típusú oktató repülőgépét a pilótaképzéssel foglalkozó MultiFly Kft. vásárolja meg. Boros László, a pécs-pogányi reptéren ötmilliárd forintos beruházással gyártó- és összeszerelő üzemet létrehozó Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója elmondta: a  próbaüzem küszöbön álló megindulása után jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyáruk, s évi 80-90 - nagyobbrészt exportra szánt - repülőgép előállítását végzi majd. Kitért arra: létesítményeikben jelenleg hetvenen dolgoznak, az év végén már 110-120 munkatársra lesz szükségük, míg 2020 második felében akár 150 embernek is munkát adhatnak.

 

Megrendelték az első pécsi gyártású repülőgépet

Jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyáruk

 

Muity György, a Pécsi Tudományegyetem Kancellária Pályázatmenedzsment és Innovációs Igazgatóságának vezetője közölte, ősszel felsőoktatási szakképzés formájában kétéves pilótaképzés indul az universitas műszaki karán. A hallgatókat a reptéren képzik majd a Magnus által előállított gépekkel, a MultiFly Kft. oktatóinak segítségével. Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a fejlesztések kapcsán kiemelte: a kormányzat támogatásával megvalósult pécs-pogányi repülőgépgyártó és -fejlesztő bázis hozzájárul a hazai járműgyártási képességek növeléséhez, kedvező hatásai a technológiai fejlődésen és a munkahelyteremtésen túl az oktatási együttműködésben is megmutatkoznak. A Magnus korábbi ismertetése szerint a cég a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és a fenntartási költsége, mint más repülőknek.