K+F központ létesül Pécsett

A dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat kutatási és fejlesztési központot hoz létre Pécsett kétmilliárd forintos beruházással. A kétezer négyzetméteres épületben 88 magasan kvalifikált munkahely létesül.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésekor elmondta: a kormány 772,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz. Hangsúlyozta, hogy a gyártási kapacitások fejlesztésével szemben mára már az innováció jelenti a versenyképességet. Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője elmondta, hogy a dán vállalat a Pécsi Tudományegyetemmel szorosan együtt kíván működni, munkalehetőséget biztosítana az ott végzett fiatalok számára. 

 

Új kutatási és fejlesztési központ jön létre Pécsett

2019 végére készülhet el a Foss biotechnológiai vállalat új kutatási és fejlesztési központja

 

Páva Zsolt polgármester közölte, hogy a baranyai megyeszékhely mindenben megfelel cég elvárásainak, mivel képzett munkaerőt és megfelelő infrastrukturális feltételeket is biztosít. A Foss a fejlesztési és gyártási tevékenységét a skandináv ország mellett Kínában és Magyarországon végzi. A cég két évvel ezelőtt felvásárolta a Soft Flow nevű Pécsen működő biotechnológiai társaságot, a beruházást pedig ezen keresztül hajtja végre. Az 2019 végére elkészülő új központban többek között kémiai és molekuláris sejtbiológiai laboratóriumot létesítenek. 

 

MTI/T.D.