Intelligens szakosodás a pécsi egyetemen

Csaknem 3,4 milliárd forintos európai uniós forrásból finanszírozott projekt indult a Pécsi Tudományegyetemen: az intézmény nyolc karának és klinikai központjának részvételével a nemzeti intelligens szakosodás alapú kutatási és innovációs stratégiát valósítják meg.

A program tartalmazza az egyetem hosszú távú intézményfejlesztési tervének legfontosabb elemeit is. A januárban indult projekt 2021 júliusáig valósul meg, elsősorban az orvos-, az egészség- és az élettudományi területeket, a természettudományi és a műszaki tudományterületeket, valamint a társadalomtudományokat érinti.

 

Az intelligens szakosodást célzó fejlesztés indult a pécsi egyetemen

Az intelligens szakosodást célzó fejlesztés indult a pécsi egyetemen

 

Fontos eleme, hogy biztosítják a kutatói utánpótlás, várhatóan 450 fiatal doktoranduszt vonnak be a programba, illetve a doktori fokozatszerzések számát is kétszázzal növelnék. Szintén fontos elem, hogy nemzetköziesítik a PTE-t, illetve a vállalkozó egyetem szemlélet erősítése és gyakorlati megvalósítása. Tóth Kálmán rektorhelyettes szerint a program által érintett területek azok, amelyek "előreviszik az ország gazdaságát".

 

/T.D.