Energetikai beruházások Pécsett - a napenergiára alapoznak

Félmilliárd a távhőrendszerre, 300 millió napelemekre - és decemberre kész a naperőmű is.


A 2105-ös főtési szezonra Korszerűsödött és bővült Pécs távhőrendszere, hiszen 569 millió forintos beruházással újította meg azt a városi szolgáltató, a 180 dolgozót foglalkoztató Pétáv Kft. A cég a pécsi önkormányzat és a Pannon Hőerőmű közös tulajdonban áll. A projektet az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert 253,52 millió forintból, valamint 315 millió forint önerőből finanszírozták. Vida János ügyvezető szerint a beruházással évente mintegy 40 millió forint megtakarítást érhetnek el. Mindösszesen két kilométer hosszú elavult vezetékszakaszt cseréltek le korszerű, előre szigetelt vezetékekre, illetve az Ércbányász lakótelepet csatlakoztatták a távhőhálózathoz.


\"energia,


Nem mindegy, mivel termeljük meg a villamosáramot. A napenergia 100%-ban környezetbarát


A 92 lakásos lakótelep korszerűtlen gáz-fűtőberendezések kiváltása hozzájárul majd az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, ahogyan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) befejezett energetikai beruházás is. EU-s pályázat alapján, 300 millió forintból napelemekkel szerelték fel ugyanis az egyetem három legnagyobb energiaigényű klinikai tömbjét. Az 1900 napelem felülete meghaladja a 3000 négyzetmétert, teljesítményük a 480 kilowattot. A PTE ezzel évente 30-50 millió forintot spórolhat.


Közép-Európa egyik legnagyobb, 7 megawatt teljesítményű naperőműve épül meg Pécsett az MVM Zrt. beruházásaként. A december közepére, európai uniós forrásból megvalósuló beruházás 3,5 milliárd forintba kerül - jelentette be Csizi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője. A Pécsi Hőerőmű közelében található 20 hektáros önkormányzati telken 140 ezer négyzetméternyi napelemet helyeznek el. A projekt segíti teljesíteni Magyarország azon vállalását, hogy 2020-ig a felhasznált energia 15 százalékát napenergiából fedezi, s csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere szerint a beruházás tovább erősíti Pécs \"zöld arculatát\".


MTI/MCOnet