A Lemeztechnika Kft. bővíti pécsi telephelyét

Mintegy egymilliárd forintos beruházással bővíti pécsi telephelyét és gyártókapacitását a főként fémmegmunkálással foglalkozó Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A 2001-ben alapított, magyar és külföldi magánszemélyek tulajdonában álló, pécsi és hódmezővásárhelyi telephelyein 123 embert foglalkoztató, szinte csak exportra gyártó vállalat közölte: a fejlesztés keretében mintegy 3200 négyzetméteres fémmegmunkáló üzem épül, raktárral és kiszolgáló szociális egységgel Pécsett, a Déli Ipari Parkban. A beruházás a Ginop csaknem félmilliárd forintos támogatásával valósul meg. Annak keretében automata lézervágógépet, valamint egy úgynevezett szemcseszóró kabinnal rendelkező festő gépsort is beszerez a cég, amelynek így kapacitása, hatékonysága és versenyképessége is növekszik.

 

A Lemeztechnika Kft. bővíti pécsi telephelyét

A cég pécsi telephelyén 3200 négyzetméteres fémmegmunkáló üzem épül, raktárral és kiszolgáló szociális egységgel


Az építési munkák elkezdődtek, az eszközbeszerzések esetében a közbeszerzési eljárások előkészítése zajlik, valamennyi projektelem ez év végére megvalósul. A projekt keretében egy 2017-ben megkezdett beruházás sorozat következő állomása valósul meg. A Lemeztechnika Kft. első betelepülőként 2017-ben saját forrásból hozta létre új, 2000 négyzetméteres gyártóüzemét és 560 négyzetméter területű szociális és iroda blokkját a Déli Ipari Parkban. 2018 év végén megkezdődött az épület bővítése tovább 500 millió forintos saját forrásból, ahol közel 2500 négyzetméteren festőműhelyt, szemcseszóró üzemet és raktárt alakítanak ki, várhatóan idén őszig.