A Hauni 5,7 milliárd forint értékben fejleszti pécsi üzemét

A Hauni Hungária Gépgyártó Kft. 5,7 milliárd forint értékű beruházást jelentett be, melyhez megközelítőleg 977 millió forint állami támogatást kap.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a projekt bejelentésén elmondta: a fejlesztés magas színvonalú gépipari technológiát telepít a pécsi üzembe és 100 új munkahelyet teremt. Magyar Levente üdvözölte, hogy a baranyai megyeszékhely egyre gyorsuló ütemben fejlődik gazdaságilag is, a városban pedig ennek köszönhetően több ezernyi, szaktudást igénylő munkahely jött létre a közelmúltban. Katona Gábor, a Hauni Hungária Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy 25 éves működésük alatt csaknem 31 milliárd forintot fordítottak beruházásokra Pécsett. Üzemüket a 2020-ban záruló új beruházás során világszínvonalú eszközökkel szerelik föl, hogy bővítsék a termelési kapacitást és javítsák annak hatékonyságát.

 

A Hauni 5,7 milliárd forint értékben fejleszti pécsi üzemét

A Hauni Hungária Gépgyártó Kft. új beruházása során világszínvonalú eszközökkel szereli föl üzemét

 

Decsi István, Pécs alpolgármestere elmondta, hogy a város az egyre szaporodó befektetéseknek köszönhetően gyorsan dolgozza le a gazdasági lemaradását. Hozzátette, hogy a jól képzett helyi munkaerő és a magas színvonalú oktatás a nemzetközi vállalatok figyelmét is fölkeltette. A Hauni Hungária Gépgyártó Kft. anyavállalata, a hamburgi székhelyű Hauni Maschinenbau GmbH több mint 20 országban van jelen. A magyarországi leányvállalat 1994 óta működik Pécsen.