250 munkahely a komlói börtön jóvoltából

A város legnagyobb munkáltatója lehet a Komlóra tervezett 500 férőhelyes börtön, ahová 250 helyi munkavállaló toborzását kezdte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a mecseki város önkormányzata.

Munkalehetőség lesz felügyelői, reintegrációs tiszti, karbantartói és adminisztratív munkakörbe, a helyi lakosok jelentkezését várják. Feltétel a magyar állampolgárság, a büntetlen előélet, érettségi, illetve - tisztek esetében - diploma megszerzése, valamint az egészségügyi és fizikai alkalmasság. A pályázóknak beosztástól függően 6-7 hónapos tanfolyamon kell majd részt venniük Budapesten.

 

\"Csillag

A szegedi Csillag börtön belülről

 

A 4,5-5 milliárd forintos beruházás kivitelezése jövő tavasszal kezdődhet meg, már aláírták a tervezői szerződést. A szükséges telket a komlói önkormányzat ingyenes állami tulajdonba adással biztosította. A baranyai város önkormányzata 2015 márciusában tartott a börtönépítés ügyében véleménynyilvánító szavazást, amelynek eredménye szerint a terv 73 százalékos támogatottságot élvezett azok körében, akik voksoltak. A projekt mellett mintegy 4400-an, ellene 1600-an szavaztak.

 

 

/T.D.