Zsigó Róbert mondott beszédet a Szentlőrinci Gazdanapok megnyitóján


Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, Zsigó Róbert is részt vett az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárán, Baranya megyében.

Az augusztus 8-10-e között megrendezett kiállítást a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezte, ahol gépkereskedők, állattenyésztők, növénytermesztők és élelmiszeriparban érdekelt vállalkozások állítottak ki. Az immáron 21. alkalommal megrendezett gazdanapokon agrároktatási intézmények, a megújuló energiában érdekelt vállalkozások, szakhivatalok, őstermelők, kistermelők, kézművesek mellett horvát, osztrák szlovák, román és olasz résztvevő is volt.

 

Zsigó Róbert mondott beszédet a Szentlőrinci Gazdanapok megnyitóján

 


Zsigó Róbert elmondta: a kormány olyan programokat, pályázati lehetőségeket indított az előző kormányzati ciklusban és a most következőben is, amelyek az agrárgazdaságot, a magyar gazdálkodókat, kis-és középgazdaságokat kedvezőbb helyzetbe hozza annak érdekében, hogy minél több jó minőségű, egészséges hazai termék kerüljön valamennyiünk asztalára. Dontosnak tartotta megemlíteni, hogy a pályázati lehetőségekkel a kormány azokat kívánja támogatni, akik munkahelyeket teremtenek, hogy a magyar vidék eltartó képessége növekedjen, a magyar vidék megerősödjön.


Földművelésügyi Minisztérium/MCOnet