Korszerű közigazgatás - sorra nyílnak a kormányablakok Baranyában

Sellye, Sásd, Bóly, Pécsvárad - ezeken a településeken már helyben intézhetik ügyeiket a helyben, és az adott járásban élők.

2014. márciusától a megyei kormányablakot felváltották a járási kormányablakok, ahol az ott élők anélkül intézhetik hivatalos ügyeiket, hogy ki kéne mozdulni lakóhelyükről. Először a pécsi, mohácsi és siklósi járási kormányhivatal jött létre. Amint korábban megírtuk, Baranyában további járási kormányablakok felállítását tervezik. az elmúlt időszakban négy újabb településen vált ügyfélbaráttá az ügyintézés. A közigazgatás fejlesztése az „egyablakos” ügyintézés lehetősége mellett elősegíti a bürokráciával szembeni előítéletek levetkőzését, és a hivatalok felé megnyilvánuló bizalom megteremtését. A modern informatikai eszközökkel felszerelt irodák munkatársai ugyanis gyorsan és hatékonyan tudnak segíteni az ügyintézésben.

\"kormányablakok,

Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott a bólyi kormányablak avatásán


A sellyei és sásdi fejlesztésekre együttesen 55 millió forintot fordítottak, Pécsváradon 23 millió Ft-ot költöttek új kormányablak létrehozására, a bólyi projekt 57 milliós költségével pedig még jelentősebb, a kényelmes, kulturált, helyben történő ügyintézést lehetővé tevő fejlesztés volt.


Baranya Megyei Kormányhivatal/MCOnet